Előadások
Előadások
Tűz
20 éves szakmai gyakorlatunk garancia a profi és biztonságos lebonyolításra.

Humoros tűzzsonglőr produkció, amiben az előadó a látványos tüzes eszközök felvonultatásán túl a közönséget is az show részévé varázsolja.
Bátorságpróba az ifjaknak, szerelmeseknek tűzugrás. Végezetül káprázatos szikraeső zárja az előadást.
Előadás hossza: 20 perc, 1 fő
Tűzünnep
Utca
Áram, színpad és cukormentes, előadható bárhol, bármikor

All in Two
"Porondon a fűrészpor! Műsorunkban láthatják a megrettent állatidomárt, rettenthetetlen oroszlánjaival, a gyengélkedő erőművészt, a vak kés dobálót, a négy fülű zsonglőr párost és az együgyű bűvészt. Kihagyhatatlan lehetőség, vissza nem térítendő alkalom!"
Bálint és Geret az utcai előadóművészet eszközeihez nyúlva, interaktív jelenetekkel és frappáns humorral bontja le a falat színpad és nézőtér között.
Előadás hossza: 40 perc, 2 fő

Vásári Kalandok
Egy gólyalábas család vonul végig a vásárban: anyuka hasán egy izgő-mozgó kisbabával, apuka nyakában egy mindent akaró kisfiúval. A gyerekek hisztiznek, a szülők próbálnak helytállni, de a káosz elkerülhetetlen! A vásári tömeg nevetve sodródik velük, mert ez a bolondos család maga az élő komédia.
Ne maradj le erről a fergeteges, interaktív mulatságról– ahol a hétköznapi szülői küzdelmek vásári látványossággá válnak!
Előadás hossza: 20-25 perc, 2 fő

Ennyi!
Az "Ennyi", egy klasszikus utcai cirkusz produkció, melyben komikus szkeccsek keverednek zsonglőr, egyensúly és egyéb mutatványokkal. Széles mosolyra húzódó szájak maradnak tátva, miközben hirtelen bármikor a színen találhatod magad még te is, hogy Balala őrültségéhez asszisztálj. Bájosan pimasz humor, improvizatív játékok, lenyűgöző ügyesség egy helyen.
Előadás hossza: 25 - 30 perc, 1 fő

Gólyalábas hökkentő
Interaktív játék a közönséggel, zászlóforgatás, gólyalábas táncház és egyéb gólyaságok. Kötéltánc veszedelmes magasságokban, védőháló nélkül, gólyalábas kötéltolás és húzás! Izgalmas, a nézőket is megmozgató humoros, látványos előadás fél órában.
Előadás hossza: 30 perc, 2-3 fő
LED
Zenére programozott, csúcskategóriás LEDes eszközök, cirkusz technika és izgalmas karakterek teszik egyedivé előadásainkat.

All in LED
Mi, a három őrült tudós életre hívtuk a hipermodern LED technológia és egy csipet cirkusz vegyítésével BLUGRED-et, ezt az eleven kis fényt , aki kicsi, bájos és nem utolsó sorban vicces is. "Pont mint mi." :)
Meghívjuk Önöket varázslatos laboratóriumunkba, ahol ismét kísérletet teszünk BLUGRED megidézésére a színek alkímiájának segítségével.
Előadás hossza: 20 perc, 3 fő
"BLUGRED"
Mesék
A történetek fontosak az embereknek, tanítanak, elvarázsolnak és összehoznak minket.
A mesékben megtaláljuk egymást, bátorságot meríthetünk belőlük, fantáziánk szabadjára engedésével magunkhoz ölelhetjük a világot. Nagy szeretettel ajánljuk meséinket, amikben együtt játszunk, együtt járjuk be a főhős útját és még a történetet is együtt írjuk, így lesz igazán a mi történetünk.

Mátyásról tudnivaló, hogy sokszor álruhát öltött, imígyen ismerve meg a nép bajait, de vajon milyen lehet a király bőrébe bújni? Mesejátékunkban a gyerekek személyesítik meg az összes szereplőt, így válnak Mátyás Királlyá, Igazmondó Juhásszá, Burkus Királlyá és eképp “álruhában” élik át a mesét és a közönséggel együtt ismerik meg az abban megbúvó tanulságot.
Előadások hossza: 30 perc, 1 fő
Mátyás mesék
Cirkusz - Színház
Cirkuszi miliőt ötvözünk „klasszikus”, prózai színház dramaturgiával.

Game Over?
Kétszereplős kamaradarab, melyhez Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című drámája szolgál kiinduló pontként. A “kisember” sodródását, a felülről irányítottság, az eleve elrendeltség, az elveszettség, a folyamatos útkeresés mindig aktuális és örök témakörét dolgozza fel.
Előadás hossza: 60 perc, 2 fő
Műsorszámok
Cirkuszi zsáner számainkat külön is megrendelheti, az ön által megálmodott varieté előadásba.

LED/Tüzes Poi
A poi az Új-Zélandon élő maoriktól származik. Nyelvükben a „poi” labdát jelent, eredetileg az eszköz két zsinórra erősített golyóból állt. Azóta látványos művészetté fejlődött: ma tűzzel vagy LED-ekkel használjuk (amelyek akár képeket és szövegeket rajzolhatnak a levegőbe). Repertoárunkban szóló, duó és trió előadások is szerepelnek, az eseményhez igazítva.
Előadás hossza: 3 perc, 3 fő
Koprodukciók
Több elismert társulat (pl. Tűzmadarak, Freak Fusion Cabaret, Simorág TánCirkusz) tagjaiként hoztunk létre nagyszabású előadásokat, amelyeket a mai napig sikerrel játszunk.



Freak Fusion Cabaret
A Freak Fusion Cabaret a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világát jeleníti meg némi sötét humorral fűszerezve varieté hangulatban. A látványos zsonglőr, akrobatika, légtornász és burlesque jelenetek előadói a hazai cirkuszi élet k-rémjei! A társulat céljaként tűzte ki hogy színesítse a hazai underground életet, a cirkusz és más társművészetek fúziója által.
Előadás hossza: 65 perc, 6 fő


Steam On!
Humoros akrobatikus világmegváltás 30 percben. Időutazó vándor cirkusz, ahol három fura figura egy gőzhajtású velocipéd triciklivel járja az idő és a tér végtelen labirintusát. Feltett szándékuk, hogy amerre járnak nevetésre és tapsolásra bírják a helyieket, mert csak így menthetik meg a világot.
Előadás hossza: 25 perc, 3 fő
GŐZERŐVEL


Dilemma
Egy elmegyógyintézet falai között vagyunk. Filozófusok vagy fizikusok elméleteit értelmezzük, vagy egy gyilkosság tanúvallomásának vagyunk szemtanúi? A kérdéseket Dürrenmatt örökérvényű Fizikusok című műve alapján vetjük fel a színház és újcirkusz formanyelvének ötvözésével. Vérfagyasztó és lírai, humoros és elgondolkodtató színházi játékra invitáljuk nézőinket!
Előadás hossza: 65 perc, 4 fő


Ma No mese
A manók mindenütt élnek, rekettyebokrok közül bújnak elő, erdőlakók, mezőlakók, padlásokon bújkálnak, és időnként melléd is szegődnek. Csintalankodnak, törnek, zúznak, rontanak és bontanak, álmot őríznek, vagy pálinkát főznek.
Összevesznek, kibékülnek, izgága, fura, kotnyeles teremtmények. Őszintén szólva nem is láttunk még hisztis gyereket, durcásat, füllentőst, de csíptünk már fülön épp elég manót gyerekek közelében... hogy mit tesznek....
azt legalább egyszer érdemes megnézni!
Előadás hossza: 60 perc, 4 fő


Varázsmese
A saját mesére épülő produkció egy egyedülálló tánccirkusz előadás.
Óriásbáb,maszkok, akrobatika, varázslat, minden egy egységes formává áll össze.
A játékos, sokszor humoros, non-verbális előadás színes világa és története a kicsiket és a nagyokat is lenyűgözi.
Az előadás 2012-ben a komédia éve pályázat keretében fődíjas alkotás.
Előadás hossza: 60 perc, 4 fő



















































































































































































































































































